Segítünk a bajba jutottakon Mianmarban és Kínában
• Mianmari katasztrófa
• Kínai katasztrófa
május 2-án a Németországnál kétszer nagyobb ázsiai országon, Mianmaron, az egykori Burmán. A szél sebessége egyes helyeken a 190-240 km/órát is elérte. Az 50 milliós lakosságból becslések szerint nyolcvanezren meghaltak, több tízezren eltűntek és milliós nagyságrendű az otthontalanokká váltak száma. Mianmar Ázsia egyik legszegényebb országa, amelyben 1962 óra katonai diktatúra uralkodik.
A Nemzetközi Karitász néhány munkatársa az országban tartózkodott a katasztrófa időpontjában, így azonnal elkezdték az életmentő munka szervezését. A Karitász helyi partnerszervezetei az első óráktól dolgoznak. Két héttel később közel 300 felkészített Karitász önkéntesnek sikerült bejutnia az országba, Pathein és Yangon azon területeire, ahol a vihar a legnagyobb pusztítást végezte. Az önkéntesek a katasztrófa csaknem 60.000 túlélőjét segítik: ideiglenes szálláshelyeket és egészségügyi ellátást biztosítanak, valamint alapvető élelmiszereket, tisztálkodási szereket és víztisztító tablettákat tartalmazó „túlélőcsomagokat" osztanak. Június első hetére a megsegítettek létszáma elérte a 200.000 főt.
Ehhez a programhoz csatlakozott a magyarországi Katolikus Karitász. Csaknem 1000 család egyheti ellátását biztosította az a 25 EUR (kb. 6200 Ft értékű) „túlélőcsomag", amelyet helyi partnerünk munkatársai juttattak el a rászorulókhoz.
A programot a Külügyminisztérium támogatta.
A mianmari és kínai katasztrófa életveszélyben lévő túlélőinek megmentésére szánt pénzadományát a Raiffeisen Banknál megnyitott elkülönített számlára várjuk:
12011148-00124534-00900004 (számlatulajdonos: Katolikus Karitász)
Átutalás esetén kérjük, hogy a közlemény rovatban tüntesse fel lakcímét és adóazonosító jelét (cégek esetében az adószámot), hogy adókedvezményre jogosító igazolást tudjunk küldeni januárban!
Kérésre csekket küldünk!
Telefon (8:30 - 16:00 között): 1/372-0910
Köszönjük!
10 kérdés - 10 felelet a Mianmar-i segélyakcióhoz kapcsolódóan:
1. Megérkezik a segély a katasztrófa álodozataihoz?
Igen, a segély megérkezik. A Caritas Internationalis (Nemzetközi Karitász) helyi, burmai partnerszervezetekkel dolgozik együtt, amelyeket a katonai kormányzat nem akadályoz. A partnereket anyagilag támogatjuk. A magyar Katolikus Karitász az Osztrák Karitásszal közösen valósítja meg a programját. Jelenleg két osztrák munkatársunk van a helyszínen, akik a programok megszervezésében, lebonyolításában támogatják a helyieket, valamint ellenőrzik az adományok felhasználását és a programok megvalósulását. További adományokra van szükség.
2. Hogyan segít partnereivel a Karitász?
A nehéz körülmények ellenére a Karitász által támogatott helyi szervezetek 200.000 embert látnak el élelmiszerrel, ruházattal és higiéniai cikkekkel. Különösen odafigyelnek a gyermekekre, tanulásukra és szükség esetén napközbeni felügyeletükre.
3. Honnan érkeznek a segélyáruk az emberekhez?
A segélyárukat, amelyek élelmiszert, ivóvizet, sátorlapokat, higiéniai cikkeket és gyógyszert tartalmaznak, helyben vásárolják meg. Erre van lehetőség. Az esővizet gyűjtik és víztisztító-tablettával teszik használhatóvá.
4. Hogyan jut el a segély a károsultakhoz?
Elsősorban csónakkal szállítják az Irrawady Deltában a segélyszállítmányokat, amelyeket azután kisebb járművekkel visznek tovább a családokhoz.
5. Adományomból mennyi jut el egyáltalán a károsultakhoz?
A Karitász nemzetközi hálózata számára fontos, hogy lehetőség szerint a legolcsóbban és leghatékonyabban dolgozzon. A szervezéssel, adminisztrációval kapcsolatosan felmerülő költségek átlagosan - más szervezetekkel összehasonlítva - nagyon kedvező számot mutatnak: 7,5 százalék.
6. Van-e lehetőség önkéntesként a helyszínre utazni és segíteni?
Sajnos egyelőre nem, csak a Karitász speciálisan kiképzett munkatársai dolgozhatnak a helyszínen, köztük nagyon sok az önkéntes. Elképzelhető, hogy a későbbiekben mód nyílik további önkéntesek bekapcsolódására is. Amennyiben érdekli egy ilyen munkára történő felkészítés, e-mailen jelentkezhet. További információkért kérjük, figyelje honlapunkat.
7. Mindenkinek segít a Karitász, vagy csak a katolikusoknak?
A Karitász korra, nemre, fajra, felekezeti hovatartozásra való tekintet nélkül segít mindenkinek, aki arra rászorul, különösen azoknak, akik mindenüket elveszítették és a legjobban rászorulnak a támogatásra.
8. Okoz-e a Karitász számára nehézséget a katonai kormányzattal történő együttműködés?
Nincs szó a burmai hatóságokkal történő együttműködésről, ami lehetséges, azt megtesszük. Tisztán kell látni: a segélymunkások nem politizálnak. A Karitász - más szervezetektől eltérően - sehol sem működik együtt a katonasággal. Ugyanakkor igyekszünk rávenni a hatóságokat arra, hogy a nemzetközi segítség előtt nyissák szélesre a kapukat és adjanak meg minden támogatást a nemzetközi segélyszervezetek munkájához.
9. Meddig szándékozik a Karitász a helyszínen maradni?
A helyi partnerekkel és programunk közvetlen együttműködőjével, az Osztrák Karitásszal azt tervezzük, hogy legalább egy évig segíteni fogunk.
10. Hogyan érkezik meg Magyarországról az adomány Burmába?
Az Osztrák Karitász Szingapúrban megnyitott számlájára utaljuk át a program lebonyolításához szükséges összegeket. Burmai partnereink ott veszik át az adományokat, amelyeket a helyi szabályok alapján értékpapír formájában vihetnek be a katasztrófa sújtotta országba.
Képgaléria Mianmar
Forrás: www.alertnet.org REUTERS/Stringer
Néhány nappal a mianmari katasztrófa után
ázsia egy másik részén, Kínában, a Richter-skála szerinti 7,9-es erősségű földrengés rázott meg egy Franciaország méretű régiót. Pillanatok alatt milliók vesztették el otthonaikat és majdnem minden ingóságukat. A katasztrófa következtében több mint 60 ezren vesztették életüket, 20 ezer embert eltűntnek nyilvánítottak és ötmillióan váltak földönfutóvá.
A Nemzetközi Karitász azonnal megindította segélyakcióját a leginkább érintett területekre: 4000 sátrat állított fel az otthonukat vesztett áldozatok számára. A helyzetet tovább súlyosbította, hogy a több ezer utórengés következtében további több százezer otthon omlott össze. Így a Karitász még 2500 sátrat küldött a régióba. Időközben sikerült felállítani a Nemzetközi Karitász helyi koordináló irodáját, amivel lehetővé vált a hosszabb távú újraépítési munkálatok megszervezése is.
Kérünk minden jó szándékú embert, támogassa a Karitász munkáját a földrengés utáni újjáépítésben és a földönfutóvá vált családok megsegítésében!
A mianmari és kínai katasztrófa életveszélyben lévő túlélőinek megmentésére szánt pénzadományoát a Raiffeisen Banknál megnyitott elkülönített számlára várjuk:
12011148-00124534-00900004 (számlatulajdonos: Katolikus Karitász)
Átutalás esetén kérjük, hogy a közlemény rovatban tüntesse fel lakcímét és adóazonosító jelét (cégek esetében az adószámot), hogy adókedvezményre jogosító igazolást tudjunk küldeni januárban!
Kérésre csekket küldünk!
Telefon (8:30 - 16:00 között): 1/372-0910
Köszönjük!
Képgaléria Kína
Forrás: www.alertnet.org REUTERS