Kada Lajos érsek, vatikáni diplomata, bonni szolgálatától kezdődően rendszeresen jutatott kisebb-nagyobb összegeket a Karitásznak, amelyből egy-egy nagycsaládot és a kárpátaljai rászorulókat segítettük. Végrendeletében tízmillió forintot hagyott a Karitászra, amelyből egymilliót a Vakok Batthyány László Gyermekotthona támogatására szánt, a fennmaradó összeg felhasználását a Karitászra bízta. Ez a Kada Lajos Segélyalap, melynek kamataiból évente egy alkalommal pályázati úton támogatjuk a rászoruló családokat. A pályázati felhívást minden év tavaszán tesszük közzé és e helyen is olvasható lesz.
A Kada Lajos segélyalaphoz bárki pénzadományával hozzájárulhat, az e célra befolyó összegek minden esetben családok támogatását szolgálják.
Nyári tábor Kárpátalaján
A Kada Lajos Segélyalap 2007. évi támogatása
A 442 számú Báthory László Cserkészcsapat idősebb tagjai szervezték meg egy gyermekcsoport táborozását a kárpátaljai Gyertyánligeten. Virág Dániel Benedek, aki több programunkban vett részt önkéntesként, a tábor egyik vezetője volt. Beszámolóját elolvashatják, ha a nyílra kattintanak.
Kada Lajos életútja
(1924-2001)
Kada Lajos Budapesten született 1924. november 16-án. Papi hivatást érezve magában, az érettségi után az esztergomi szemináriumba nyert felvételt, ahonnan előbb a budapesti Központi Szemináriumba, majd 1946-ban Rómában, a Collegium Germanicum et Hungaricumba küldte főpásztora. Ott szerezte meg a teológiai doktorátust és ott szentelték pappá 1948. október 10-én. Tekintve, hogy a politikai helyzet miatt nem térhetett vissza Magyarországra, előbb a menekült magyarok lelkipásztori ellátását vállalta magára Rómában és környékén, majd a Caritas Internationalis, a világ Karitász szervezeteit összefogó csúcsszerv munkájába kapcsolódott be.
1955-ben felvételt nyert a Szentszék diplomatáinak kiképzésére létesített Pápai Egyház Akadémiára. Innen, az egyházjogi doktorátus megszerzése után a vatikáni államtitkárságra került, majd 1959-ben megkezdte pályafutását a pápai diplomáciában: Karachi, Koppenhága, Buanos Aires voltak első állomáshelyei. 1971-ben visszakerült a Kuriába, mint a Cor Unum Pápai Tanács, minden egyházi karitatív-szociális tevékenység összefogó szervének helyettes titkára. 1975-ben lett tibicai érsek és Costa Rica, majd El Salvador Apostoli Nunciusa. 1984 és 1991 között újra Rómában találjuk, mint a Szentségi Kongregáció titkárát és a Szent István Zarándokház igazgatóját. Ő készítette fel II. János Pál pápát magyarországi útjára. Nyelvünkre is ő oktatta. 1991-ben bonni, 1995-től madridi nuncius, 1999-ben bekövetkezett nyugdíjazásáig.
A magyarság ügyeit, a kisebbség helyzetét is szívén viselte, ő informálta a Szentszéket, emellett rendszeresen segítette rászoruló honfitársait. 1964 óta a Szuverén Máltai Lovagrend konventuális káplánja, számos egyesület köztük a Gyulafehérvári Székesegyház Barátai müncheni Egyesületének díszelnöke, a Magyar Köztársaság Érdemrendje tiszti keresztjének és a legmagasabb spanyol kitüntetésnek, a Katolikus Isabella Érdemrend Nagykeresztjének tulajdonosa. Kada Lajos azonban elsősorban pap volt, a lélek embere, aki hazatérése után, még betegen is, kivette részét a lelkipásztori szolgálatból. Életútját sok megpróbáltatás és végét sok szenvedés kísérte, de ő rendíthetetlenül állta püspöki jelszavát: "In verbo tuo..." - "A Te szavadra..." Ez a teljes ráhagyatkozás Krisztus szavára, az Egyház, a magyarság és a rászoruló testvér maradéktalan szolgálata a kulcs Kada Lajos lelki, szellemi arculatának és küldetésének megsejtéséhez.