2008-ban három egyházmegyei karitász-szervezet segítette szakmai tapasztalatával azokat a fiatalokat, akik úgy döntöttek, hogy 72 órát rászoruló embertársaik megsegítésére áldoznak.
Kaposvári Egyházmegyei Karitász
Marcaliban a 72 órások zenés műsorral kedveskedtek a kórház ápolási osztályán tartózkodó idős betegeknek, második nap az Idősek Otthonába látogattak el, harmadik nap pedig a Közösségi Házban uzsonnával vendégelték meg a település rászoruló gyermekeit. Siófokon a Tesco áruházban összegyűjtött 1,2 tonna tartós élelmiszert osztották ki rászoruló családoknak. Nagyatádon az átmeneti anyaotthont látogatták meg. Ladon a Magas Cédrus Gyöngyöspusztai Szociális Otthon lakóinak műsorral kedveskedtek. Kétújfalun játékokat gyűjtöttek rászoruló családok gyermekeinek, Nagyatádon az átmeneti anyaotthonba látogattak az akció résztvevői. Nagybajom csapata ökológiai projekttel készült: a közösségi ház, a plébánia és a templomkert takarításával telt a hétvége. A nagybajomi állami gondozott gyermekek a nagykanizsai 60 másodperc című előadáson vettek részt.
Pécsi Egyházmegyei Karitász
Az idei 72 óra pontosan egyidőben került megrendezésre Magyarországon és Ausztriában. A Pécsi Egyházmegyei Karitász csereprogramot szervezett. Osztrák fiatalok a pécsi szegénykonyhán segítettek, ahol naponta 70 - 100 hajléktalan kap naponta egyszer főtt ételt.
Veszprémi Főegyházmegyei Karitász
Veszprémben a tárgyi adományok, bútorok raktározására szolgáló helyiségeket tette rendbe 5 önkéntes fiatal, és maradt még idejük az adományok szelektálására, tisztítására is. A fiatalok elkezdték a raktár előtti udvar és a külső tárolóhelyiség rendezését, és a 72 óra végén felajánlották, hogy a jövőben is szívesen segítenek hasonló feladatokban, így a munka folytatódik!